Skip to main content

2021-es projekt a duális képzésben részt vevő tanulók számára

Többször használatos műanyag poharakat gyártó fröccsöntő szerszám tervezése és gyártása

A KNARR vállalati filozófiájának szerves része az utánpótlás vállalaton belüli szakképzése és támogatása. Egy optimális, gyakorlati tudást adó képzés a szakmai részlegen végzendő későbbi tevékenység alapja, amiből mindkét fél profitál. A duális képzésben részt vevő tanulóink a képzés során hamar betekintést nyernek a mindennapi üzleti folyamatokba és megismerik a legkülönbözőbb részlegeket, így tartóst tudást szereznek az egyes folyamatainkról. A képzés szerves része az is, hogy a tanulók rendszeresen önálló projekteket kapnak, amit nagyon élveznek.


„Természetesen a saját projektjeinkhez is kapunk segítséget az oktatóktól. Ez mégis egy szuper lehetőség arra, hogy a tanultakat önállóan alkalmazzuk. Más szakmák tanulóival kell együtt dolgoznunk, így a projekt megvalósítása során egy adott témával kapcsolatban teljesen más szempontokat is megismerhetünk.“

Carina Meister (ipari és kereskedelmi ügyintéző duális képzésben részt vevő tanuló) 


A legutóbbi projektünk, a komplett fröccsöntő szerszám tervezése és gyártása egyrészt nagyon izgalmas volt, másrészt tele volt kihívásokkal: Hogyan épül fel a teljes folyamat a szerszám tervezésétől kezdve egészen a szerszámpróbáig? Mire kell ügyelni már a tervezés során? Mi a darabjegyzék? Hogyan történik az egyes összetevők beszerzése? Hogyan kell elkészíteni az árkalkulációt?

A megvalósítás során nemcsak szükséges volt, hanem szerettük is volna, hogy minden évfolyamról vegyenek részt tanulók a projekt megvalósításában. A projekt során a képzőcsapatunk folyamatosan nyomon követte és segítette a munkát, továbbá a tanulók az egyes részlegeken dolgozó, a képzést segítő szakemberektől is kaptak segítséget szükség esetén. Az érdekes gyakorlati tapasztalat mellett a tanulók megtapasztalhatták a metodikai-stratégiai módszereket is, és kibontakozhatott a szükséges csapatszellem is.  


„A fejlődésük érdekében szívesen bízzuk meg a tanulóinkat ilyen projektekkel, és mindig büszkék vagyunk az elért eredményekre. Fontos az elméleti alapok. A lehető legjobb képzéshez azonban még ennél is fontosabb és értékesebb a saját gyakorlati tapasztalat – mindegyik szakképzési területen!“

Christoph Ploß (oktató a kereskedelmi területen)

Ebben a projektben partnerük: RAUMEDIC

A sikeres lezáráshoz közeledő projekt végeredménye egy mutatós és sokoldalúan felhasználható KNARR ivópohár. A szerszámpróbában és a gyártásban a mellettünk található RAUMEDIC vállalat leendő folyamatgépészei működtek közre.

„Nagyon büszkék voltunk, amikor láttuk működni az elkészült fröccsöntő szerszámunkat, és kezünkbe foghattuk a frissen fröccsöntött poharakat – tényleg fantasztikus volt.“

Julian Benker (szerszámkészítő duális képzésben részt vevő tanuló)